Nagyon örülök, hogy idetévedtél, és remélem rendszeres látogatója leszel blogomnak :)
Ez lesz a harmadik, általam működtetett blog.
Az első, az áltanános blogom, erre írom a kis cikkeimet, arról, ami épp foglalkoztat.
A második egy általam írt fanficion.
Ezen az oldalon szeretném megmutatni a művészi és kreítív oldalam, úgy tervezem, hogy ide töltöm fel az általam készített tárgyak, ékszerek és egyéb dolgok képét a keletkezésük történetével. S ha lesz rá igény, akkor megosztom az elkészítés menetét is :)
Pár sort kel írnom az enevezésről is:
Sokat gondolkodtam, hogy ennek a kreatívnak szánt oldalnak milyen nevet adjak. Több ötletem is volt, mint a "Gyöngyöm bogaram" és a "Gyöngyvirág - Gyöngyvilág"...
Mégis ezt a nevet adtam, Vaskuti Gabriella tiszteletére, és az emlékének (remélhetőleg) méltó helyet állítva.
Kiskorom óta vonzott a művészet, s annak minden ága. Rajzoltam, táncoltam, énekeltem, sokmindent kipróbáltam. (ezekről a további blogbejegyzésekben lesz szó :))
Egyik nap Apukám hazajött, és mesélte, hogy az egyik iskola tűzzománc szakkört indít. Igazából nem is emlékszek nagyon a részletekre...
Beiratkoztam, jó pár évig tűzzománcoztam. A szakkör vezetője Gabi néni volt, aki mindenben segített minket, tanított, bátorított, s úgy érzem, elég közel kerültünk egymáshoz. Ő és én.
Bár nem volt a szakkör része, mégis, mikor rácsodálkoztam a gyönyörű gyöngyből készített karkötőjére, hozott nekem gyöngyöt, damilt, és segített elkezdeni elkészíteni.
Különböző tűzománcos technikákat mutatott, mindig segített. És nem csak mint tanár, hanem mint ember is.
Ő számomra anya, s mellette igazi barát lett, aki meglátta, ha történt valami, de nem nyúzott, hogy mondjam el, hanem 'csak' mellettem állt és fogta a kezem.
Aztán egyre nyúzottabb lett, sokat betegeskedett, és egyszercsak egy másik nő vette át a szakkört. Később keztdék el beszélni, hogy Gabi néni rákos, már elég régóta, de még ilyen állapotban is bejárt hozánk. Egyre jobban súlyosbodott az állapota, megműtötték, majd úgy tűnt, hogy javulni kezd és meggyógyul. Ezért is ért váratlanul, amikor közölték a halálhírét.
Elmentem a temetésre, és ez a nagyszerű nő ot volt egy apró urnában. Akkor valami megszakadt bennem. Nem akartam többet se rajzolni, se gyöngyözni, se festeni, se semmit, ami rá emlékeztet.
Eltelt pár év... s úgytűnik a végzet rámtalált. Először csomózott karkötőt csináltam, természetesen magamnak. Csak egyet. Aztán újabb technika, újabb karkötő. Megmutatták az alapokat, hogy hogy kötjük meg a csomót, s a többi ment magától. Egyre több karkötőt, színeset és mintásat csinálgattam, amit mindig elkunyeráltak a barátaim.
Aztán az unalmas órákon nekiálltam rajzolgatni... van amit nem lehet leláncolni...
S jött a többi magától: réz fácskákat készítettem, dobozkákat, szalvétatechnika, apró ajándékok, sokszor megcsodált kézi csomagolások, repesztőlakkos dobozkák, ékszerek készítése, s mostanában újra elővettem a gyöngyeimet.
Az űr, amit Ő hagyott maga mögött, még mindig megvan, viszont úgy érzem, minden egyes elkészített tárgy öröme gyógyítja a sebet.
Ezért is gondoltam úgy, hogy így tisztelgek előtte.
Köszönöm, hogy elolvastad ez az érzelgős keresztelőt. :)
Remélem tetszeni fog majd, amit itt látsz, és visszalátogatsz máskor is.
Reni, alias Mismouth
0 megjegyzés: