Mai posta kincseket hozott :)

A mai posta sok csodát hozott ^^
Három dolognak is örülök amióta nem írtam, és most egyszerre mindnek :D

Az egyik: Meglett nagymotorra a jogosítványom :D Hétfőn volt a városi vizsgám. Tudni kell, hogy 2 éve megvan autóból és A1-ből (125 cm3-es motorra) a jogosítványom, s mivel eltelt két év, így letettem a különbözeti vizsgákat (nomeg vezettem kicsit) és meg is lett nagymotorra a jogsim :D Boldog vagyok, nagyon ^.^

Ebből adódik a második örömöm :)
Ivi barátnőm tudja, hogy nagyon szeretek levelezni. Ő is, és én is mindig szép borítékokat és levélpapírt készítünk. Igaz, gratulált az eredményemhez, és a sikerhez, de még aznap feladta Ezt levélben is, mellékelve teát is! Moist vagy tudta, vagy ráérzett, hogy IMÁDOM a teákat! Köszönöm szépen :)

Harmadik örömömet pedig először képekben szeretném megmutogatni:




Látjátok, de gyönyörű?!
Rozali hirdetett egy játékot, amit én nyertem meg! Kicsi fia engem húzott ki nyertesnek, és így ma a postás hozott egy légpárnás borítékos csomagot. Mivel előre jelezte nekem Eszter, hogy ma kell megkapnom, ezért a postás elé mentem, és ott örömködtem :D Természetesen a csomag nem érte meg a hazajutást bontatlanul. Postáshölgyet ismerem, jóba vagyok vele, így nagyobb közönség híján neki kezdtem el mutogatni, a csini sárga dobozkát, és a benne rejlő kincseket :)
A játék kiírásában egy nyakék szerepelt ajándékként, VISZONT a csini sárga doboz rejtett még meglepetést! Egy pár fülbevalót, a nyaklánchoz passzoló csodás alapanyagokból. Így lett egy gyönyörű mézjáde és karneol szettem!
Ugye de gyönyörű?
(a válasz erre csupán heves igenlés lehet :D)

A játék kiírása ITT.
A sorsolás pedig ITT.
(annyira édes a kicsi Ádám, nem?)

Ha te is szeretnél ilyen csodálatos Rozali ékszert, akkor kattanj IDE!

5 megjegyzés:

Megjegyzés küldése